Tamási László karnagy számos hazai és nemzetközi sikert ért el professzionális és amatőr kórusok élén. Vendégtanárként elő- adásokat tartott Japán- ban, Szlovákiában és az Egyesült Államok- ban. Rendszeres elő- adója a debreceni Bárdos Lajos Szimpóziumnak és más szakmai rendezvényeknek. Évente 25-30 hangverseny dirigense, a Magyar Rádió szinte évente kéri fel élő hangverseny vezénylésére.
Neve szorosan összeforrt a XX. századi és kortárs kórusmuzsikával, hiszen Bartók és Kodály műveinek előadásán túl számos kortárs művet ismertetett meg, népszerűsített a hazai, nemzetközi közönség és a szakemberek körében egy-egy hangverseny, kórusverseny, fesztivál, előadás alkalmával. 25 kortárs magyar és külföldi zeneszerző művének ősbemutatóját, ill. magyarországi bemutatóját vállalta kórusaival, többek között Balassa Sándor, Csenki Imre, Daróci Bárdos Tamás, Durkó Péter, Hollós Máté, Kocsár Miklós, Kósa Gábor, Kovács Zoltán, Mohay Miklós, Szűcs Lajos, Tóth Péter, vagy Zádor András egy vagy több művét szólaltatta meg első alkalommal.
Díjak:
Tucson / Arizona Állam / – díszpolgára 1989.
Alternatív Pro Urbe díj – 2000.
Debrecen Megyei Jogú Város Alkotói Ösztöndíja – 2002.
Zeneakadémia Alapítvány Ösztöndíja – 2003.
Kölcsey Ferenc díj – 2004.
Artisjus díj – 2004.
„Pro Patria” Alapítvány Díszoklevele – 2007.
Artisjus díj – 2007. (Kölcsey Kórus)
KÓTA – karnagyi díj 2008.
Vass Lajos – emlékplakett 2009.
Liszt Ferenc díj – 2010.
Művészeti tevékenység:
1979 – A debreceni Kölcsey Kórus alapító karnagya
1985-1990 A Debreceni Kodály Kórus karnagya
1992-1996 A Szlovákiai Magyar Tanítók „Vass Lajos” Kórusának karnagya
1999-2003 A kisújszállási Phoenix Kórus karnagya
2000-2005 A debreceni Szent László Kórus vendégkarnagya
2001-2006 A debreceni Canto Armonico Énekegyüttes karnagya
Eredmények és művészeti publikációk:
1. Az „Év kórusa” cím elnyerése – 1980. 1981.
2. Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny – Debrecen, 1982. I.díj + karnagyi különdíj
3. Minősítő hangverseny – „Hangversenykórus” 1983.
4. Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny – Debrecen, 1984. II.díj + karnagyi különdíj
5. Németország – Nemzetközi Kórusverseny – Neuruppin, 1984. I.díj + különdíj
6. Népművelési Intézet Nívódíja – 1984.
7. Kiváló Együttes cím – 1985.
8. Jugoszlávia – Nemzetközi Kórusverseny – Celje, 1985. I.díj
9. Solymári Zenei Napok – KÓTA Vándorserleg – 1985.
10. Békéstarhosi Zenei Napok – „Tarhosi díj” – 1985. I.díj
11. Nagy-Britannia – Nemzetközi Kórusverseny – Llangollen, 1987. I.díj
12. Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny – Debrecen, 1988. III.díj + karnagyi különdíj
13. SongShare’89 – hangversenykörút Arizona városaiban – CBC/CTN – Sunday morning News – az erről készült felvételt mutatták be a Gorbacsov-Bush találkozó alkalmából az egész Egyesült Államokban 1989.
14. A Toyama megyei Girls Choir – 3 hetes felkészítés kortárs európai és magyar kórusművekből – Japán, 1991.
15. Kórustalálkozó – Dunaszerdahely, Somorja – 1993.
16. Kórustalálkozó – Tordaszentlászló – 1993.
17. CSMTKÉ jubileumi hangverseny – Pozsonyi Rádió – 1994.
18. Franz Schubert Nemzetközi Kórusverseny – Bécs, 1995. II.díj + kötelező műért különdíj
19. Nemzetközi Kamarakórusverseny – Pécs, 1998. I.díj + 3 különdíj
20. „The Lord is my shepherd” – Válogatás Liszt Ferenc műveiből – CD lemez, 1998.
21. Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny – Debrecen, Artisjus különdíj 1998.
22. Minősítő hangverseny – Hangversenykórus „summa cum laude” 1999.
23. Veni Domine! – Romantikus kórusmuzsika – CD lemez, 1999.
24. Kodály Zoltán II. Magyar Kórusverseny – Budapest, 2000. I.díj
25. Magyar Madrigálok – Tóth Péter kortárs zeneszerző művei – CD lemez, 2000.
26. Haec dies – Gregorián és polifón egyházzene a húsvéti időben – CD lemez, 2001.
27. Páter Tamás Alajos pályázat – 2001. kiemelt I. díj
28. Schütz – Monteverdi művek CD lemezen, 2002.
29. Schütz: Musicalises Exequien – műismertetés / lemezborító / 2002.
30. Székesegyházi Kórusok Versenye – Amiens (Franciaország) – 2002. II.díj (kategória győzelem)
31. Debrecen Megyei Jogú Város Alkotói Ösztöndíja – 2002.
32. Nemzetközi Kórusverseny – Gorizia – 2003. II.díj (professzionális kategória győzelem)
33. Filharmóniai Hangverseny – Győr – 2003.
34. Zenei Világnapi hangverseny – ELTE – Budapest – 2003.
35. Kodály Zoltán III. Magyar Kórusverseny – Budapest, 2003. I.díj
36. Zeneakadémia Alapítvány Ösztöndíja – 2003.
37. Montmartre-i Fesztivál – Párizs – önálló hangversenyek – 2004.
38. Csíkszeredai Régizene Fesztivál – Csíksomlyó – 2004.
39. Lengyel – Magyar est – Debrecen – 2004.
40. VII. Debreceni Őszi Fesztivál – 25 éves a Kölcsey Kórus – 2004.
41. Óbudai Társaskör Tóth Péter és Kovács Zoltán szerzői est – 2005.
42. Szlovákiai hangversenykörút – 2005.
43. I. Zoboralji Nemzetközi Kórus- és Folklórfesztivál – 2006.
44. Nemzetközi Kórusverseny – Svájc / Neuchatel / 2006. I.díj, + kötelező műért különdíj
45. Kodály Zoltán IV. Magyar Kórusverseny – Budapest, 2006. II.díj Arany diploma
46. Új Magyar Művek IX. Hangversenyciklusa – Budapest Fészek Művészklub – 2006.
47. Igéző – Tóth Péter művek – CD lemez – Hungaroton Records – 2007.
48. II. Zoboralji Nemzetközi Kórusfesztivál – 2007.
49. A Magyar Népzene Napja – Sopron – Kodály Zoltán: Kállai kettős – 2007.
50. Tóth Péter zeneszerző DLA hangversenye – Budapest – Óbudai Társaskör – 2008.
51. 13. Provence-i Nemzetközi Kórusfesztivál – 2008. (8 önálló hangverseny)
52. Marseille-i Nemzetközi Fesztivál – 2008.
53. Nemzetek estje – Debrecen – 2009.
54. Zenei Világnapi koncert – Budapest – 2009.
55. A 30 éves Kölcsey Kórus jubileumi hangversenye – 2010. május 1.
56. Európa Kulturális Fővárosa – Pécs Cantat nyitó koncertje – Kodály: Kállai kettős, 2010.
57. Nemzetközi Kortárs Zenei Fesztivál – Szlovákia – Csáb, “nagydíj” és “közönségdíj”, 2010.
Egyenes adású rádió és TV felvételek
1980-tól évente, 2000. 2001. 2002. 2003. 2004. (Rai Uno) 2005. 2006.(Espas2), 2010. (Alföld, Debrecen TV, Bartók Rádió MR6)
Fesztiválok, versenyek
Magyarország – Békéstarhos, Budapest, Solymár, Eger, Kecskemét, Pécs, Nyíregyháza, stb./
Szlovákia – Galánta, Kolony, Csáb, Pozsony, Dunaszerdahely, Komárom
Nagy-Britannia – LLangollen
Spanyolország – Barcelona
Románia – Székelyudvarhely, Tordaszentlászló
Görögország – Preveza
Olaszország – Gorizia, Loreto, Atri, Róma, Pescara
Jugoszlávia – Celje
Ausztria – Bécs, Vorarlberg
Svájc — Neuchatel
Franciaország – Amiens, Párizs, Marseille, St.Maximin, Flayosc, St.Julien Le Montagnier, La Bouilladisse, Nans Les Pins, Cuges, Chateaudouble
Külföldi hangversenykörutak
Bulgária, Finnország, Görögország, Olaszország, Szlovákia, Románia, Németország, Lengyelország, Kárpátalja, Ausztria, Anglia, Hollandia, Svájc, Izrael, Japán, USA SongShare’89 (hangversenykörút Arizona városaiban – CBC/CTN – Sunday morning News – az erről készült felvételt mutatták be a Gorbacsov-Bush találkozó alkalmából az egész Egyesült Államokban 1989).
CD lemezek
Válogatás Liszt Ferenc műveiből – CD lemez, 1998.
Veni Domine! – Romantikus kórusmuzsika – CD lemez, 1999.
Magyar Madrigálok – Tóth Péter kortárs zeneszerző művei – CD lemez, 2000.
Haec dies – Gregorián és polifón egyházzene húsvéti időben – CD lemez,2001.
Schütz – Monteverdi művek CD lemezen, 2002.
Igéző – Tóth Péter művek – CD lemez – Hungaroton Records – 2007.
Tudományos tevékenység, előadások
Bartók szlovák népzenei gyűjtése az életműben ─ Nyíregyházi Főiskola, Bartók terem 2005.11.17.
Bartók Béla szlovák népzenei gyűjtése az életműben ─ Szlovákia, Kolon, 2006.07.07.
Bartók Béla szlovák népzenei gyűjtése az életműben ─ Debrecen, Kölcsey Központ, 2006.07.26.
„A kései Kodály művek világa” ─ Nyíregyházi Főiskola, 2007.03.06.
„A kései Kodály művek világa” ─ Debrecen, Zenei Könyvtár, 2007.05.09.
„A kései Kodály művek világa” ─ Szlovákia, Nyitrai Egyetem, 2007.06.14-15.
Néprajzi Konferencia ─ Szeged, Alsóvárosi templom, 2008.10.08.
Bartók Béla szlovák népzenei gyűjtése az életműben ─ Nyíregyházi Főiskola, Kodály Zoltán Kulturális Centrum, 2010. február
Szakmai egyesületi tagság
· Hajdú-Bihari Zenei Egyesület Vezetőségi és Művészeti Bizottsági tag
· Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége Művészeti Bizottságának tagja